
Rohamosan emelkednek a tanszerárak
Mi jut eszünkbe a szeptemberről? Bizonyára sokan azonnal az iskolakezdésre asszociálunk, ami elsején az egész ország területén megindul. Ilyenkor rengeteg szülő indul meg a boltok felé, azonban azzal a ténnyel fognak találkozni, hogy a tanszerárak nagyjából dupla annyiba kerülnek. Hiába készülünk a tudatos évkezdésre, komoly anyagi teher nehezedik az anyukák és apukák vállára.
Jó pár hónapja hallunk az inflációról, és mára ez a szó teljesen beleégett a köztudatba. Az árak emelkedése alól azonban a tanszerek sem menekültek, írja a hvg.hu. Hiába próbáljuk mindenből a legolcsóbbat beszerezni, biztosan elérjük a húszezer forintos határt, ezt is csak akkor, ha szigorúan a legszükségesebb dolgokat szerezzük be. De mire van szükségük a gyerekeknek?
Kötelező tárgyak, amiket minden szülőnek meg kell vennie
A következő lista egy általános iskola tanulójának a bevásárlólistáját tartalmazza:
Füzetek: legalább 5 db vonalas füzet, legalább 2 db négyzethálós füzet, minimum 1 db sima füzet, hangjegyfüzet, leckefüzet. A füzeteknél meg kell említeni, hogy szokásuk megtelni, így év közben is szükségünk lehet vásárlásra, bár évkezdésre ennyi elég szokott lenni.
Tolltartó: kelleni fog két toll, színesceruza-készlet, filctollkészlet, radír, grafitceruza. Ennél a kategóriánál nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségben vásárolunk, hiszen a legtöbb szülő azt szeretné, ha a színes ceruzáknak lenne színe, a filctoll pedig nem száradna ki egy hónap alatt.
Extra kellékek: félfamentes írólap, vízfesték, ragasztó. És akkor még nem beszéltünk az iskolatáskáról, tolltartóról, tornazsákról, tornafelszerelésről és a megfelelő ruházatról.
Készüljünk fel az iskolakezdésre
Amikor az iskolának vége, akkor megérkezik a későn kelés, a rengeteg játék, az uszoda és a kirándulások. Most azonban ideje változtatni kicsit a szokásainkon, hogy ne érjen pofonként a szeptember elseje. Kezdjük mindig a menetrend megváltoztatásával. Lassan, de biztosan érdemes visszaállni a normál lefekvési időpontokra, anélkül, hogy a gyerek is észrevenné. Ha minden héten kicsit hamarabb kerülnek ágyba, akkor elsején nem fognak meglepődni.
Jöhet az egyenruhák felpróbálása (ha van ilyen), ruhapróbálás, nagytesók örökségének a begyűjtése. Most kell megnézni, hogy mennyire vagyunk felkészülve az őszi és téli hónapokra, főleg, ha a gyerkőc két fejjel magasabb lett a nyáron. Ide tartozik az iskolai cipő próbája is, hiszen a lábuk is gyorsan szokott váltani. Természetesen az iskolatáskát is most kell felpróbálni, portalanítani, esetleg most érdemes ergonomikus kialakításúra váltani.
Nyári házi feladat! Ha volt ilyen, akkor most kell átnézni, hiszen a fiatalok hajlamosak a halogatásra. Ne engedjük, hogy az utolsó napon essenek neki a háziknak, kezdjük el már most. Egy kis olvasás, pár játékos feladat még nem a világ vége, és ezzel a tanulási időhöz is visszaszoknak. Úgy tűnhet, hogy még rengeteg idő van a felkészülésre, de a halogatás sosem vezet jó eredményre. Már akkor is előrébb leszünk, ha egy órát valamilyen tantárgy átnézésével töltünk.
További bejegyzések
Környezetbarát matracok – így befolyásolják a fenntarthatóságot
A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjainkban az egyik legfontosabb kérdés, főleg azért, mert sokan bele se gondolnak abba, hogy mindennapi döntéseink valóban befolyásolják a bolygónk jövőjét. Szerencsére ma már egyre többen odafigyelnek erre, és meglátják
A fogászat és a mezőgazdaság kapcsolata – Így befolyásolja a táplálkozásunk a fogaink állapotát
Sokszor hallhattuk már azt, hogy a táplálkozásunk nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a fogaink és a szájüregünk ép és egészséges maradjon. Természetesen a szájápolási rutinunk is egy lényeges dolog, de sokan csak a fogápolási
Léteznek biztosítások olyanok számára, akik kis vagy nagy területen gazdálkodnak?
Minden gazdálkodó, termelő és kertész álma, hogy végre learassa munkája gyümölcsét, sokszor szó szerint. Ám számos olyan tényező szólhat közbe, különösen, ha az időjárást nézzük, hogy ez végül nem történik meg. Ilyen esetekre is lehet