
A fogászat és a mezőgazdaság kapcsolata – Így befolyásolja a táplálkozásunk a fogaink állapotát
Sokszor hallhattuk már azt, hogy a táplálkozásunk nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a fogaink és a szájüregünk ép és egészséges maradjon. Természetesen a szájápolási rutinunk is egy lényeges dolog, de sokan csak a fogápolási szokásaikra koncentrálnak, és bele se gondolnak abba, hogy fogaik állapotát az is befolyásolja, hogy mit, és hogyan fogyasztanak el nap mint nap.
Pedig az, amit elfogyasztunk közvetlenül tudja befolyásolni a fogaink és a szájüregünk állapotát, a mezőgazdaság által termelt élelmiszerek pedig egyrészt az általános egészségünkre vannak hatással, másrészt fontos szerepet játszanak a fogászati problémák kezelésében, illetve megelőzésében is.
Ezúttal utána járunk annak, hogy hogyan kapcsolódik a mezőgazdaság a fogászathoz, illetve bemutatjuk azt is, hogy milyen ételekkel tudjuk fogaink egészségét támogatni.
Milyen ételeket fogyasszunk, ha szép fogakat szeretnénk?
A mezőgazdaság képes biztosítani azokat az alapvető élelmiszereket, melyek tápanyagban gazdagok, és melyek hozzájárulnak a fogaink védelméhez. A természetes alapanyagok, mint a teljes kiőrlésű gabonák, a friss zöldségek és gyümölcsök, illetve a tejtermékek fogyasztása számos előnnyel bírnak.
A gyümölcsök és a zöldségek fogyasztása több szempontból is fontos, hiszen egészségesek, vitaminban gazdagok, de sokan a zöldségeket és a gyümölcsöket egy amolyan természetes „fogkefeként” is szokták emlegetni, hiszen segítik a lerakódott lepedéket eltávolítani, serkentik a nyáltermelést, illetve némelyik zöldség és gyümölcs meg is védheti fogunkat a savas közeg ellen.
A különböző tejtermékek, például a tej, a joghurt és a sajt kalciumban gazdag élelmiszereknek számítanak, a kalcium pedig elengedhetetlen a fogunkon megtalálható zománcréteg megerősítéséhez. Emellett azok a természetes vízforrások, melyeket a gazdák öntözésre használhatnak, képesek növelni a termények fluoridtartalmát, mely ugyancsak hozzájárul fogaink egészségéhez.
A helyes táplálkozás alapelvei
Fogaink épségének és egészségének megőrzése miatt fontos előnyben részesíteni azokat az élelmiszereket, melyek segítik megelőzni a fogszuvasodást, támogatják a fogzománcot, és akár csökkenthetik a savasodást is. Szervezetünk és fogaink egészsége érdekében az a jó, ha rendszeresen fogyasztunk tejtermékeket.
A magas kalcium- és foszfáttartalmuk egyrészről semlegesítik a száj pH-értékét, másrészt erősíti a fogakat is. A magvak és a diófélék biztosítani tudják szervezetünk számára a fontos ásványi anyagokat, a friss zöldségek és gyümölcsök pedig egy természetes tisztítóhatással rendelkeznek, és serkentik a nyáltermelést is. Fogaink egészsége érdekében jó, ha sok almát, répát és zellert fogyasztunk.
Vannak olyan élelmiszerek, melyeket érdemes inkább elkerülni, ha sokáig szép, ép, és egészséges fogakat szeretnénk. Kerüljük el a cukros ételeket és italokat, de a szénsavas italok sem tesznek jót a fogainkkal, hiszen a sav roncsolja a fogzománcot, így ha túl sok szénsavas italt fogyasztunk, fogaink egy idő után érzékenyek és sérülékenyek lehetnek.
Ha az egészséges életmód fontos számunkra, akkor a cukros ételek és italok mellett érdemes száműzni a fehér lisztből készült termékeket is az étrendünkből, hiszen ezek lebomlás során cukrot szabadítanak fel, melyek a káros baktériumok számára tökéletes táplálékforrás lesz.
További bejegyzések
Környezetbarát matracok – így befolyásolják a fenntarthatóságot
A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjainkban az egyik legfontosabb kérdés, főleg azért, mert sokan bele se gondolnak abba, hogy mindennapi döntéseink valóban befolyásolják a bolygónk jövőjét. Szerencsére ma már egyre többen odafigyelnek erre, és meglátják
A fogászat és a mezőgazdaság kapcsolata – Így befolyásolja a táplálkozásunk a fogaink állapotát
Sokszor hallhattuk már azt, hogy a táplálkozásunk nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a fogaink és a szájüregünk ép és egészséges maradjon. Természetesen a szájápolási rutinunk is egy lényeges dolog, de sokan csak a fogápolási
Léteznek biztosítások olyanok számára, akik kis vagy nagy területen gazdálkodnak?
Minden gazdálkodó, termelő és kertész álma, hogy végre learassa munkája gyümölcsét, sokszor szó szerint. Ám számos olyan tényező szólhat közbe, különösen, ha az időjárást nézzük, hogy ez végül nem történik meg. Ilyen esetekre is lehet