
A zene növényekre gyakorolt hatásával kapcsolatban több kísérletet is végeztek
Több kutatást is végeztek azzal kapcsolatban, hogy a növények hogy reagálnak a zenére. A témával kapcsolatban a Bloomscape foglalta össze a kutatási eredményeket. Mint írják, az elképzelés, miszerint a zene hatással lehet a növények növekedésére, a new age gondolkodás fénykorában vert gyökeret.
Ennek az elképzelésnek a népszerűségéhez hozzájárult az 1973-ban megjelent A növények titkos élete című könyv, ami a növények és az ember közötti fizikai, érzelmi és spirituális kapcsolatokról szól. A szerzők, Cristopher Bird és Peter Tompkins olyan tudományos tanulmányokat idéztek, melyek azt sugallták, hogy a zene nemcsak a növények növekedését segíti elő, hanem a növényeknek van egyfajta tudatossági szintjük, és képesek intelligensen reagálni az emberekre.
Az egyik legkorábbi tanulmány a témával kapcsolatban Dr. T. C. Singh botanikai tanszékvezető tanulmánya 1962-ből. Kísérlete során klasszikus zenének tette ki a növényeket és azt találta, hogy a kontrollcsoporthoz képest 20 százalékkal nőtt a növekedési ütemük és 72 százalékkal a biomasszájuk. Ezután indiai klasszikus zene szólt a hangszórókból, melynek hatása a 25-60 százalékkal több termés lett.
Az Annamalia Egyetem kutatói pedig hangszeres kísérletük során arra a következtetésre jutottak, hogy a hegedű a leghatékonyabb hangszer. Ezt vizsgálta Eugene Canby kanadai mérnök is, aki Bach hegedűszonátájának hatására 66 százalékos termésnövekedést tapasztalt búzamezőin.
Szintén 1972-ben, amikor A növények titkos élete könyv megjelent, végzett egy kísérletet Dorothy Retallack kutató, aki a növényeket egy hosszabb F-hangnak tette ki és azt találta, hogy sokkal egészségesebbek voltak, mint a kontrollcsoport.
A kutató több típusú zenével is kísérletezett, klasszikus, jazz és rock is szerepelt a kínálatban. A nyugtatóbb, klasszikus és jazz zenének kitett növények a hangszóró felé nőttek és köré is fonódtak, míg a diszharmonikus rockzenének kitett növények távolodtak a hangszórótól és a túlöntözéshez hasonló jeleket mutattak.
Ezekre a jelenségekre az egyik legjobb tudományos magyarázat az, hogy a hanghullámok rezgése hatással van a növényekre. A növények tápanyagokat, fehérjéket és organellákat szállítanak a citoplazmában, és bizonyos típusú zenék és hangok rezgése segíti ezt a folyamatot.
A természetben is így van, amikor a növények előnyösen fejlődnek a madarak énekének köszönhetően vagy az erősen szellős területek közelében. Sokan esküsznek arra, hogy növényeik jobban nőnek a zene hatására, de döntő bizonyíték erre nincs, sokan úgy vélik, hogy tudományosan hibás és megismételhetetlen kísérletekkel próbálják bizonyítani az elméleteket.
Ezekben a kísérletekben sok olyan változó van, amelyeket nem kezeltek, vagy nem vettek figyelembe, ilyen például a fény, a víz, a légnyomás és a talajviszonyok. Azt is felvetik, hogy egyszerűen lehet, hogy nem a növényeknek, hanem az azokat gondozóknak tesz jót a zene, így figyelmesebben bánnak a növényekkel. Ebben is lehet valami, hisz az, hogy az emberre milyen hatással van a zenehallgatás, már tudományosan bizonyított.
Az online rádióadók megjelenésével és a netes rádióhallgatással pedig igencsak kinyílt a világ mindenki számára. Földrajzi távolságoktól függetlenül az interneten mindenki megtalálhatja a saját stílusának megfelelő online rádióadót, műfaj és akár évtized alapján is.
További bejegyzések
A természet rendje a kertben – így segít a térkő és a magaságyás a biokert kialakításában
A biokertészkedés napjaink egyik leginspirálóbb kertművelési irányzata: nemcsak egészséges zöldségeket és fűszernövényeket biztosít, de a természet ritmusát is közelebb hozza a mindennapjainkhoz. A természetközeli szemlélet ugyanakkor nem zárja ki a modern megoldásokat, sőt, a jól
Ülőmunka, tanulás, stressz: hogyan segíthet a relaxáció a szellemi teljesítményben?
Az információs társadalomban a fizikai fáradtság helyett egyre inkább a mentális kimerültség válik az első számú kihívássá. A folyamatos koncentráció, a képernyő előtt töltött órák, az iskolai vagy munkahelyi teljesítménykényszer mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az
Környezetbarát matracok – így befolyásolják a fenntarthatóságot
A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjainkban az egyik legfontosabb kérdés, főleg azért, mert sokan bele se gondolnak abba, hogy mindennapi döntéseink valóban befolyásolják a bolygónk jövőjét. Szerencsére ma már egyre többen odafigyelnek erre, és meglátják