
Ennyi szakember segíti a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket hazánkban
Sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek mindig is voltak, viszont a fejlett állapotfelmérésnek köszönhetően ma már sokkal több esetben derül ki a probléma, így a speciális terápiáknak köszönhetően javulhatnak a segítségre szorulók életkörülményei.
Rejtve lévő betegség esetén, ugyanis az sokkal károsabb a gyerekeknek saját magukra és a környezetükre (család, szülők, testvérek, óvoda, iskola) nézve egyaránt, ezért minél kisebb korban – leginkább óvodásként – van felismerve az, annál előbb lehet megkezdeni az egyénekre szabott terápiát.
A sajátos nevelési igény (SNI) esetén egy olyan gyűjtőfogalomról beszélünk (fontos, hogy nem diagnosztikus kategória), amit kizárólag szakértői bizottság állapíthat csak meg. A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről pontosan definiálja ezt:
Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
A sajátos nevelési igény (SNI) eloszlása Magyarországon
A KSH által közzétett statisztikák alapján láthatjuk, hogy Magyarországon nagyságrendileg 100 000 fő sajátos nevelési igényű gyermek található (2021/2022-es tanév), ami nem kevés. Ez a szám valószínűleg sokkal több, ugyanis a legtöbb esetben iskolás korban derül ki a betegség. Ennek köszönhető, hogy a legtöbben ebből a korosztályból kerülnek ki. Az adatok alapján ezután a középfokú oktatási intézmények következnek, míg a sort az óvodák zárják, ahol a legtöbb vizsgálatot kellene elvégezni, a problémákat pedig felismerni.
Az előző tanévhez képest drámaian megnőttek a számok (93.700 volt), ami a járvány okozta oktatási káoszokkal is magyarázható.
A legtöbben integrált oktatásban, nevelésben részesülnek. Megjegyzendő még a ’19/’20 tanévre vetített nemek eloszlása is, mely szerint a fiúk vannak többen (10%) a lányokkal szemben (5.4%). További adat, hogy a legjellemzőbb előfordulás a súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavar (69%), ezt követi az enyhén értelmi fogyatékos (12%), 8.5%-uk pedig beszédproblémával küzd. Megyék eloszlásában a legnagyobb arányban Bács-Kiskun megyében (14%) vannak SNI-sek, a legkevesebben pedig Hajdú-Bihar megyében (5%), illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (5.1) vannak. A súlyosan és halmozottan fogyatékos fiatalok száma közel 2500 fő, akiket fejlesztő nevelés-oktatás keretében látnak el köznevelési intézményekben. Az ő ellátásukat országosan 411 szakember (konduktor, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus) végzi, egyéni, illetve csoportos foglalkozások keretein belül.
A többi SNI-s gyermekek tanulását – a jelenlegi adatok szerint – nevelési-oktatási intézményekben 7.216 gyógypedagógus, konduktor és 816 pszichológus, továbbá a pedagógiai szakszolgálati intézményekben 2.783 gyógypedagógus, konduktor, 1.092 pszichológus, valamin 2.108 egyéb speciális szakember segíti.
A statisztikákból az is kiderül, hogy kevesebben vannak az óvodában felfedezett SNI-sek, mint általános iskolás társaik, tehát későn derül ki a probléma. Ez azért van, mert kisgyerekkorban még enyhék a tünetek, sokszor egy átlagember számára akár észrevehetetlen is lehet, viszont az életkor előrehaladtával ezek felerősödnek, illetve további problémákat okozhatnak.
Iskoláskorban jönnek elő ugyanis a tanulási nehézségek, koncentrációs problémák, vagy szociális beilleszkedési gondok, sikertelenségek, írja a nomag.hu. Ezért szükséges minél korábban az állapotfelmérés, hogy az életkörülmények javuljanak a terápiáknak köszönhetően.
Források: ksh.hu, nepszava.hu
További bejegyzések
Környezetbarát matracok – így befolyásolják a fenntarthatóságot
A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjainkban az egyik legfontosabb kérdés, főleg azért, mert sokan bele se gondolnak abba, hogy mindennapi döntéseink valóban befolyásolják a bolygónk jövőjét. Szerencsére ma már egyre többen odafigyelnek erre, és meglátják
A fogászat és a mezőgazdaság kapcsolata – Így befolyásolja a táplálkozásunk a fogaink állapotát
Sokszor hallhattuk már azt, hogy a táplálkozásunk nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a fogaink és a szájüregünk ép és egészséges maradjon. Természetesen a szájápolási rutinunk is egy lényeges dolog, de sokan csak a fogápolási
Léteznek biztosítások olyanok számára, akik kis vagy nagy területen gazdálkodnak?
Minden gazdálkodó, termelő és kertész álma, hogy végre learassa munkája gyümölcsét, sokszor szó szerint. Ám számos olyan tényező szólhat közbe, különösen, ha az időjárást nézzük, hogy ez végül nem történik meg. Ilyen esetekre is lehet