Mottó:
"Az ifjúság maga is felelős fejlődéséért, a társadalom és a maga
javára öntevékenyen használja ki azokat a lehetőségeket, amelyeket számára a társadalom nyújt, éljen jogaival és teljesítse kötelességeit."

A kollégista jogai:

1. Választhat, ill. választható a különböző szintű és hatáskörű önkormányzati szervekbe.

2. Közösségi érdekeket szolgáló javaslatot tehet, kezdeményezhet.

3. Részt vehet a kollégium és az iskola kulturális, sport, diákköri munkájában, klubtevékenységében, tanulmányi pályázatain, versenyein.

4. Igénybe veheti a kollégium könyvtárát, más kulturális szolgáltatását, eszközeit, létesítményeit.

5. Kimenőt kaphat a napirend szerint meghatározott időben. Szabadidejét a kollégiumban és azon kívül használhatja fel. Hétvégén hazautazhat.

6. Igazgatói engedéllyel az intézményen kívül sport és kulturális tevékenységet folytathat.

7. Igénybe veheti a tanulmányi munkát segítő szaktanári korrepetálást.

8. A jogszabályokban meghatározott módon és mértékben szociális és társadalmi juttatásokban részesülhet.

9. Egészségügyi ellátásban részesülhet.

10. Észrevételeivel, panaszaival nevelőtanárához, a kollégiumvezetőhöz illetve az iskola vezetőihez fordulhat

 

Kollégiumi foglalkozások:

ˇ Biológia tehetséggondozás (korrepetálás)

ˇ Kémia tehetséggondozás (korrepetálás)

ˇ Történelem felzárkóztatás

ˇ Angol felzárkóztatás

ˇ Fizika korrepetálás

ˇ Matematika korrepetálás

ˇ Magyar érettségi előkészítés

ˇ Történelem érettségi előkészítés

ˇ Filmklub

ˇ Önismereti kör

ˇ Ötlet műhely

ˇ Életmód klub

ˇ Sportkör

ˇ Kötelező csoportfoglalkozások

 

A kollégista kötelezettségei:

1. Tisztelje és ápolja a kollégium hagyományait, szokásrendjét. Vegyen részt a kollégium rendezvényein, vállaljon részt a szervezésből, szereplésből, lebonyolításból, annak sikere érdekében!

2. Legjobb tudása szerint tegyen eleget tanulmányi feladatainak, segítse társait a tanulásban.

3. Magatartása legyen udvarias és fegyelmezett, a kollégiumon kívül is tanúsítson a kollégium jó hírnevéhez méltó magatartást.

4. Tartsa tiszteletben az emberi együttélés normáit, tisztelje szüleit, nevelőit, az intézmény valamennyi dolgozóját.

5. Legyen aktív és kezdeményező a kollégiumi és iskolai közösség feladatainak teljesítésében.

6. Minden tanuló köteles közreműködni a kollégium otthonossá tételében, tanuló- és hálószobáját ízlésesen dekorálja. Környezetét tartsa rendben és tisztán. Óvja a kollégium berendezéseit, tisztelje a személyi tulajdont.

7. Tartsa és tartassa be a kollégium napi és házirendjét.

8. Ha nincs felmentése a napirendnek megfelelően a szilenciumon részt kell vennie.

9. Minden tanulónak kötelessége részt venni egy kollégiumi és egy csoportfoglalkozáson.

 

A kollégiumi élet rendje:

1. A kollégium helyiségeit a rendeltetési célnak megfelelően, és a napirend szerinti foglalkozási időben használhatják a tanulók.

2. A tanuló- és hálószobák tanulásra, ill. pihenésre szolgálnak. A hálószobákat a tanulók reggeli távozása után megérkezésükig zárva tartjuk. A tanulók távollétében a szobák ettől eltérő időpontban is zárhatók.

3. A tanulószoba, a számítástechnika terem és a klub 21 00 óráig használhatók. Az ügyeletes nevelő engedélyezhet ettől eltérő időpontot

4. A könyvtár a tanulók rendelkezésére áll kölcsönzésre és olvasásra, a kifüggesztett rend szerint.

5. Ha a tanuló a tanítás befejezése előtt érkezik vissza a kollégiumba, indokolt esetben az iskola gondnokától kérhet háló- kulcsot.

6. A hálótermekben lehetőleg csak az ott lakó tanulók tartózkodjanak. A lányok szobájába, annak előterébe a fiúk nem léphetnek be. A lányok pedig nem léphetnek a fiúk szobáiba. Ennek megszegése fegyelmi felelősségre-vonással jár. A hálótermekre külön előírás vonatkozik.

7. Valamennyi tanuló köteles társai személyiség jogait tiszteletben tartani. A kollégiumi társak testi-lelki bántalmazása fegyelmi eljárás von maga után. A kollégiumban a fiúk, lányok kapcsolata, együttléte nem lépheti túl a jó ízlés határait. MINDEN TANULÓNAK KÖTELESSÉGE A TISZTASÁG MEGŐRZÉSE!

8. A hálószobák takarítását a tanulók naponta végzik, melyet ellenőriznek és értékelnek (kollégiumvezető, nevelők, KDÖK képviselői).

9. Kétheti egy alkalommal (csütörtök este) minden hálószobában nagytakarítást kell tartani.

10. 2120-kor be kell fejezni az esti tisztálkodást. Villanyoltás után teljes csendet kell tartani. Hálószobában a rádiót, magnót csak mások zavarása nélkül lehet működtetni, 22 óráig.

11. Az épületben a tanulás és pihenés idején is megfelelő csendet kell tartani, kiabálni, szaladgálni, az ajtókat csapkodni tilos!

12. A kollégium berendezési tárgyait, dekorációit használat után mindenki köteles a helyére visszatenni.

13. Az intézet minden felszerelését óvni kell a rongálástól, a károkozást meg kell téríteni.

14. Mindenki köteles takarékoskodni a vízzel és az árammal.

15. A háló- és tanulószobákban romlandó élelmiszer nem tárolható.

16. A teakonyhában engedéllyel főzhetnek a tanulók 21 óráig.

17. A tanulóknak az ügyeletes tanár munkáját ügyeleti szolgálattal kell segíteniük. A klubteremben is diákügyeletet kell szervezni. Ezeket külön utasítás szabályozza.

18. KOLLÉGIUMBA SZESZESITALT BEHOZNI, ITTASAN A KOLLÉGIUMBA ÉRKEZNI ÉS DOHÁNYOZNI TILOS!

19. Ennek megszegése fegyelmi intézkedésekkel, ismétlődés esetén a kollégiumból való kizárással jár. A 18 éven fölüli tanulók csak a kijelölt helyen dohányozhatnak. A dohányzók kötelesek a kijelölt dohányzó helyüket rendben tartani!

20. Az emeletre a kollégium lakóin és dolgozóin kívül mások nem mehetnek fel. Kivételt képeznek az ellenőrzésre jogosult személyek, valamint akik erre engedélyt kapnak.

21. A kollégiumban vendéget fogadni 14 00 -16 00 -ig ill. 19 00 -21 00 óra között a folyosói asztaloknál vagy a klubban lehet. Rendkívüli esetben a ügyeletes nevelő engedélyét kell kérni (vasárnap is!).

22. A kondicionáló termek minden nap 21 óráig vannak nyitva. Szabadidejükben a tanulók igénybe vehetik anyagi felelősség vállalásával.

23. Az iskola sportpályáit 21 óráig lehet használni, este a környék és az iskola lakóinak nyugalmát nem lehet zavarni.

24. TV-t, videót nézni 21 00 -ig szabadidőben, más esetben tanári vagy csoportvezetetői engedéllyel lehet.

25. Telefonálni, és telefont várni 16-ig és 18 30 -21 00 óra között lehet. A tanulók elsősorban a kártyás telefont használhatják. A kollégiumi telefonról csak rendkívüli esetben lehet telefonálni az ügyeletes nevelő vagy a kollégiumvezető engedélyével.

26. Sürgős, indokolt esetben - szilencium alatt - az ügyeletes tanár vehet át üzenetet, vagy a portai ügyeletet ellátó tanulók, akik füzetbe rögzítik az üzenet tartalmát.

27. Betegség esetén az ügyeletes nevelőnél kell jelentkezni, aki intézkedik orvoshoz küldésről. Orvosi rendelésre csak betegkönyvvel lehet menni, melyet az ügyeletes tanártól kell elkérni. Reggeli betegség esetén 7 00 -ig kell jelentkezni az ügyeletes nevelőnél.

28. Betegség esetén csak külön engedéllyel lehet hazautazni. Lázas, legyengült tanuló hazautazását nem engedélyezzük, kivéve, ha a szülő vállalja a biztonságos szállítását és további ápolását. A beteg tanulónak be kell költöznie a betegszobába.

29. A tanuló tartsa magánál szükséges gyógyszereit, betegségére vonatkozó leleteit, ezen kívül a legalapvetőbb görcs-, láz-, és fájdalomcsillapítókat, sebkötöző csomagot.

30. A kollégiumi térítési díjat az adott hónap második hétfőjéig kell befizetni. A térítési díj mértéke jogszabály szerinti.

31. A tanuló által okozott anyagi károkat meg kell téríteni!

32. Ha a tanuló betegség vagy egyéb ok miatt távolmarad a kollégiumból, az okot a legrövidebb belül jelenteni kell a csoportvezetőnek vagy az ügyeletes tanárnak. A bejelentést követő naptól mentesülhet a tanuló a kollégiumi díj fizetése alól.

33. A kollégiumi tagság megszűnése:

ˇ Megszűnik a kollégiumi tagság a tanulói jogviszony megszűnésével;

ˇ A kollégiumtagság megszűntethető, ha a tanuló lemond tagságáról a szülők beleegyezésével;

ˇ Megszűnik a kollégiumtagság a kollégiumból kizáró fegyelmi határozat jogerőre emelkedésével;

ˇ Ha a tanuló kollégiumi tagságát fizetési hátralék miatt a kollégium megszűnteti - a szülő eredménytelen felszólítása és a tanuló szociális helyzetének vizsgálata után.

 

Érkezés, távozás a kollégiumba, illetve a kollégiumból

A kollégium felvétel egy tanévre szól. Minden tanévet megelőzően újra kell kérni a gyermek elhelyezését a kollégiumba. Az általános iskolás tanulók személyesen, vagy iskolájukon keresztül jelentkezhetnek. A kollégisták április 30-i határidővel kérhetik felvételüket a következő tanévre.

1. Beköltözéskor érvényes tüdőszűrő leletet, két hétnél nem régebbi, fertőző betegség mentességet tanúsító orvosi igazolást kell hozni.

2. Első beköltözéskor minden tanuló köteles ideiglenes lakásbejelentésre, melyet kétévenként meg kell újítani.

3. Az állandó lakcím, a személyi adatok változását be kell jelentenie csoportvezetőnek.

4. Hazautazás, a hét utolsó tanítási napján, tanítás és ebéd után történik. Kollégiumi rendezvény esetén hazautazás csak a rendezvényt követően lehetséges

5. A kollégiumba a hét első tanítási napja előtti estén (általában vasárnap) 17-21 óráig meg kell érkezni. Ez alól felmentést szülői kérésre a tanulócsoport vezetője adhat. Ez esetben másnap reggel 7 óráig a kollégiumba be kell érni.

6. Kollégistáink községünket csak külön engedéllyel hagyhatják el. Eltávozást - indokolt esetben - a csoportvezető, nevelő vagy ügyeletes nevelő javaslatára a kollégiumvezető, illetve az igazgató vagy helyettese engedélyezhet.

7. 2000-tól a tanuló - saját érdekében - csak indokolt esetben és engedéllyel hagyhatja el a kollégium területét.

8. A szülők írásbeli kérelme alapján hét közben rendkívüli eltávozási engedély adható a 6. pontban leírtak szerint.

9. Csoportos programokon résztvevők névsorát eltávozáskor a portán kell leadni a főügyeletes vagy a csoportvezetők aláírásával.

10. Rendkívüli kimenő a kollégiumi füzetbe adható, melyet távozáskor a portán kell leadni.

11. A kollégiumi hiányzást orvosi, vagy szülői igazolással lehet igazolni.

12. Amikor a tanuló visszaérkezik a kollégiumba, jelentkeznie kell a portán és az ügyeletes nevelőnél.

13. Esetenként a kollégiumban hétvégeken vendégek tartózkodnak. Olyankor eltávozás előtt a személyes holmikat el kell rakni.

 

Napirend

06:00                          Ébresztő

06:00 - 06:30            Tisztálkodás, hálórend kialakítása

06:30 - 07:15            Reggeli, felkészülés az iskolába menetelre, hálók ellenőrzése

07:00                          Indulás a tanítási órákra, gyakorlatra

12:30 - 14:30            Ebéd

13:00 - 16:00            Szabadidő, szakköri-, sportfoglalkozások

16:00 - 18:30            Szilencium I. Egyéni fejlesztés Korrepetálás Kollégiumi foglalkozások

18:30 - 19:00            Vacsora

19:00 - 21:00            Szilencium II. Egyéni fejlesztés Korrepetálás Kollégiumi foglalkozások,szabadidő A második szilenciumra csak azok a tanulók mehetnek, akik iskolai elfoglaltságuk miatt az első szilenciumra nem tudnak bemenni. A 13. évfolyamos tanulóknak is kötelező a szilenciumon részt venni.

21:00 - 21:30            Felkészülés a takarodóra, esti szemle

21:30                          Takarodó, villanyoltás. Külön kérésre a takarodó időpontja a kollégiumvezető és az ügyeletes tanár engedélyével legfeljebb 22 30 -ig változtatható (tanulás, rendezvény, érdekes televízió műsor).

 

Mendli László igazgató

Polgárné Póta Erika DSP