

|
Néhány szó magunkról: Iskolánk, több mint 60 éve áll a magyar közoktatás szolgálatában, mely időszak alatt a jelenlegi képzési struktúra a Földművelési Minisztérium mezőgazdasági szakiskolájából fejlődött ki az elmúlt 25 év során.
A képzés szakiskolai, szakközépiskolai és technikus szinten folyik, mezőgazdaság, közlekedés, informatika, környezetvédelem-vízgazdálkodás és vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportokban. Idegen nyelvként német és angol nyelv választható.
Diákjaink alapvégzettségük mellé még további 5-10 egyéb szakmai végzettséget, ill. jogosítványt szerezhetnek alanyi jogon, tanulmányi idejük végére.
Jelenleg iskolánk 18 osztályában 375 diák tanul. Az oktató-nevelő munkát 42 fő pedagógus látja el.
Iskolánk kiváló feltételekkel, azaz kollégiummal, vendéglátó gyakorlóhelyekkel (Nagykovácsi), sportcsarnokkal, műhelyekkel, gépparkkal és tangazdasággal rendelkező intézmény. A gyakorlati oktatást bázisgazdaságok is segítik.
Célunk az erkölcsi értékeket tisztelő, széles általános és szakmai ismeretekkel rendelkező, értékes, hasznosítható tudással és papírokkal rendelkező fiatalok útnak indítása.
A nevelés–oktatás mellett iskolánk szolgáltatásokat is végez, mint tanfolyamszervezés, gépjármű vizsgáztatás, gépi földmunkák, szálláskiadás, étkeztetés, sportlétesítmények bérbeadása, különböző rendezvények helyszínének biztosítása (esküvők, konferenciák, évközi és nyári táborok). A nagykovácsi Kastély Vendégfogadónk az év minden szakában fogad vendégeket.
Érdeklődést, megrendelést, jelentkezést személyesen, telefonon, faxon, e-mail-en, vagy levélben várunk.
Köszönjük megtisztelő figyelmét, és örülnénk, ha valamilyen formában partnerek lehetnénk!
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy iskolánk—mint tagintézmény—beiskolázási adatai az Országos Középiskolai Felvételi Tájékoztatóban az VM KASZK Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Kollégium és VM Gyakorlóiskola—mint KASZK központ—adatai között lesznek megtalálhatók a budapesti iskoláknál.
A jelentkezési lapokat a piliscsabai címre kérjük megküldeni! (Tagintézményi OM azonosító: 035385 007,
Iskolánkban a 9. osztályosok beiratkozásának időpontja:
2012. június 28. 8-13h
|
|
Választható képzéseink tagozatkódjai:
Szakközépiskolai képzések: 06 Mezőgazdaság szakmacsoportos osztály (gépész és vidékfejlesztési szakirány) 07 Informatika szakmacsoportos osztály (gazdasági informatikus szakirány) 08 Közlekedés szakmacsoportos osztály (autószerelő és közúti közlekedés üzemvitel-ellátó szakirányok) 09 Környezetvédelem—Vízgazdálkodás szakmacsoportos osztály (vízügyi technikus és vízműkezelő szakirányok)
Szakiskolai képzések: 10 Mezőgazdasági gépüzemeltető, gépkarbantartó szakmacsoportos osztály 11 Panziós, falusi vendéglátó szakmacsoportos osztály |

|
OM azonosítónk: 035385007 |






